6. fejezet

Ezúton is szeretném megköszönni Twilight Addenda-nak a rengeteg segítséget! Az egyik részt a fejezetből neki köszönhetitek! Drága Füligszájt sem hagynám ki, egyik szereplőm tulajdonságait belőle merítettem, rengeteg inspirációt ad! Köszönöm!

Reggel 9:03-at mutatott az óra, mikor felébredtem. A fürdőszobai dolgok után felöltöztem, és már rohantam is reggelit készíteni. Végül a szendvics mellett döntöttem, az gyorsan meg van. Már végeztem és leültem enni, mikor Jake csoszogott be a konyhába.
- Jó reggelt! – köszönt, mikor lehuppant az egyik székre.
- Neked is! Hogy aludtál? – érdeklődtem.
- No, csak nem érdekel? – vigyorgott – én jól aludtam, kényelmesen. És te? Rólam álmodtál? Mert én rólad! – vigyorodott el kajánul.
- Hát akkor azt ajánlom, jól vésd a memóriádba, mert, ahogy te is mondtad, csak egy álom volt, és az is marad! – háborodtam fel, mire nagy nevetést kaptam válaszul. – Inkább egyél, te sem gondolhattad, hogy ezt mind magamnak csináltam, tekintve, hogy már ez az egy után jól laktam. – böktem fejemmel a 12 szendvics felé. Azzal maga elé húzta a tálcát, és enni kezdett. Ekkor megszólalt a csengő. Majd még egyszer. Valakinek nagyon sürgős!
- Hello Collin! – álltam meglepetten az ajtóban.
- Szia! Nem zavarlak?
- Hogy zavarsz-e? Inkább a megmentőmnek neveznélek! – nyomtam egy puszit az arcára.
- Akkor bemehetek?
- Persze! De várj, előbb kint szeretnék megbeszélni veled valamit. Velünk kapcsolatban. – széles vigyor terült el az arcán. Pont, amitől féltem. Közben hátrálni kezdett, én pedig követtem.
- Nézd, szóval én egy nagyon aranyos srácnak tartalak, de ennyi. Remélem ezzel nem bántalak meg, csak tisztázni szerettem volna a dolgokat. – ekkor vad remegésbe kezdett, és iszonyú düh ült ki arcára.
- Nem vagyok elég jó neked? Túl fiatal? Hmm? – sziszegte összeszorított fogai közül. Hátrálni kezdtem, és ekkor valami olyan történt, amire nem voltam felkészülve. Amikor megláttam magam előtt a hatalmas farkast, az eszem pontosan tudta, hogy mit látok, de a testem teljesen mást súgott, mint az elmém. A hátamon felmeredtek a pihék, mintha ólomsúlyokat aggattak volna a lábaimra, a bensőm remegni kezdett, a szívem pedig majd' kiugrott a helyéből a rámtörő félelemtől, de a tudatom, én magam sem tudom, hogy miért, képtelen a rettegésre ettől a hatalmas állattól. Ekkor megtört a varázs. Az oldalam mellől egy másik hatalmas farkas lépett elő, és a szemeibe nézve azonnal tudtam, hogy ő csak Jacob lehet. Valamiért ahelyett, hogy kétszeresére nőtt volna bennem a félelem, hirtelen elkezdtem megnyugodni Jake látványától. Collin hátat fordított és eliramodott az erdő felé Jake-kel a nyomában. Nem a farkasok létezésén kezdtem törni a fejem, hanem azon, vajon miért nem kaptam sokkot az eseményektől, amikor pontosan tisztában vagyok vele az eddigi tapasztalataimból, hogy a testem igenis sokkos állapotban volt abban a néhány másodpercben, míg a két farkas el nem tűnt előlem. De akkor most, miért nem vagyok sokkos? Kb. negyed óráig állhattam ott némán, magyarázatra várva, majd bementem. Eszméletlen! Ez valami felettébb csodás dolog, ámultam el. Felidéztem a tegnap hallottakat. Akkor minden igaz? Valahogy hihetetlennek tűnt, de a saját szememmel láttam. Vagy csak hallucináltam? Álmodtam? Egy jó nagyot csíptem a combomba. Ez valóban megtörtént. Elvarázsolt ez az egész. Félnem kéne? Talán. De valahogy nem éreztem úgy, hogy kellene. Nem tudtam mit érzek, válaszokat akartam. Nem tudom mióta agyalhattam ezen, de szerintem egy jó háromnegyed órája, mikor Jake jött be óvatosan a nappaliba.
- Szóval minden legenda igaz? – kezdtem – És mindenki vérfarkas, úgy értem mindenki a társaságból? De ez hogy lehet?
- Te nem is félsz tőlem? Tőlünk?- kérdezte döbbenten.
- Nem, dehogy! Vagy mégis kéne? Úgy értem, ti senkit sem akartok bántani a hidegeket leszámítva. Vagy nem? Ez egyszerűen varázslatos!
- Közel sem olyan jó, mint hiszed! – vágta rá. – Válaszolva a kérdésedre: Igen, a tegnapi mesék igazak, mi sem hittünk benne, egészen egy évvel ezelőttig. Az öregeket leszámítva minden fiú, no meg persze Leah. Ez egy furcsa génmutáció, amit mi sem értünk. Ha felbukkannak a vérszopók, kitör a láz. És mivel a Cullenek ismét itt vannak…
- Hogy mi? – kezdtem. – Vámpírok vannak a szomszédban?! – hangom egy oktávval feljebb csúszott. Tess mondott pár szót róluk, még Bellával kapcsolatban.
- Nem kell tőlük félni! Ők csak állati vért isznak. És köti őket az egyezség. Ha akár csak megharapnak egy embert, kitör a háború. És ez úgy látszik, hamarosan megtörténik. – mondta.
- De miért? – kérdeztem kíváncsian.
- Mert Bella Swan hozzáment az egyik vérszopóhoz és…
- Ő a szerelmed ugye? – csúszott ki a számon. De ő csak folytatta.
- És át akar változni, hogy örökre a pióca mellett maradhasson. Persze meg is fogják neki adni, amit akar, de ezzel megszegik a szerződést, vagyis ha a falka úgy dönt, akkor megtámadjuk őket. És ismét válaszolva kérdésedre, nem, nem a szerelmem. Annak vége. Bella továbbra is fontos nekem, de csak, mint a legjobb barátom. – ledöbbentem. – Na, mi van inadba szállt a bátorságod? – nevetett.
- Hülye! – azzal neki vágtam az egyik párnát. – Csak meg kell emésztenem. Ki tud még erről? Jenny tudja?
- Jenny nem is sejti a dolgot. És Embry anyján, és Paul családján kívül mindenki. – válaszolt.
- Tess is tudja? – kérdeztem meglepetten.
- Bizony.
- És akkor a lányok, Lola, Liz és Caren, esetleg Sheryl? No meg Emily, Kim és Rachel?
- Lola, Liz, Caren és Sheryl nem. De a többek igen. A bevésődés tárgyának el lehet mondani.
- És nem baj, hogy már én is tudom? – ekkor kínt láttam átfutni Jake arcán.
- Nem, nem baj. – mondta ridegen.
- Akkor jó. – mosolyodtam el. – És Collinnal mi van?
- Semmi. Jól van, csak ő még nehezen kontrolálja magát.
- De én nem belé vésődtem vagy ilyesmi? Ugye? – kérdeztem zavartan. Erre nevetni kezdett.
- Nem, szó sincs ilyesmiről. Csak azt hiszi szerelmes beléd, pont úgy, mint én annak idején Bellába. – nevetett tovább.
- Hát akkor ezt megbeszéltük. Mi legyen az ebéd? – kérdeztem.
- Nem tudom, mondjuk tálaljunk fel téged. – vigyorgott kajánul.
- Idióta! Akkor csinálok valami egyszerűt.
- Felőlem.
Végül tejszínes-fokhagymás csirkemellet és köretnek rizst csináltam. 45 perc alatt kész voltam, pont, ahogy reméltem. Közben megpróbáltam megemészteni a hallottakat, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna, igaz ebben már profi voltam.
- Jake! – kiabáltam be, miközben megterítettem. – Kész a kaja! – s már kint is volt.
- Jó illata van! – kiszedtem neki egy hatalmas adagot, majd magamnak is.
- Jó étvágyat! – mondta még gyorsan, és már enni is kezdett. Mikor befejeztük, percekig csak ültünk, mindketten jóllaktunk.
- Hát ez igazán finom volt! – mondta köszönetképpen.
- Egészségedre! – azzal megfogtam az ő tányérját is, és mosogatni kezdtem.
- Elmegyek Sam-hez! El kell mondanom neki, mi történt ma! – mondta, s már indult is.
- Oké. – szóltam még oda, s már csapódott is az ajtó.
Mikor végeztem, úgy döntöttem, felhívom Tess-t. Tárcsáztam.
- Szia Tess!
- Szia Melody!
- Mit szólnál, ha ma átugranánk Port Angeles-be vásárolni?
- Ne haragudj, de most nem állunk úgy.
- Jajj, ne butáskodj! Szívesen megveszek neked bármit, cserébe, hogy pár órán át elviselsz!
- Ezt nem fogadhatom el!
- Naaa, légyszíííí!
- Jól van, akkor kettő perc és nálad vagyok! – azzal letette. Örültem, hogy eljön velem, nagyon megkedveltem Tess-t. Pont kész lettem, mikor kopogtak.
- Megyek! – kiabáltam ki, s már siettem is le.
- Mehetünk? – kérdezte vidáman.
- Ühüm, jajj nem! – ekkor jutott eszembe, hogy Jake-nek nincs kulcsa. Ha nyitva hagyok egy ablakot, valószínűleg azon is be tudna mászni, de eszébe jutna? – Nyitva kell hagynom az ajtót, hogy Jacob be tudjon jönni. – magyaráztam. – Végül is, ki akarna itt kirabolni?! – vigyorogtam rá, majd írtam pár sort Jake-nek:

Jake!
Tess-szel elmentem Port Angeles-be vásárolgatni egy kicsit. Az ajtót neked hagytam nyitva, másoltatok kulcsot, hogy legyen neked is!

         Melody

Majd a hűtőre tettem.
- Akkor menjünk! – mondtam. Elindultunk, nem tudtam mit mondjak, de pár percnyi csend után belekezdtem.
- Tudok mindent!
- Hogy? – teljesen ledöbbent. Elmeséltem neki, mi történt a délelőtt folyamán.
- Sejtettem, hogy baj lesz! – mondta. – De tudod mit?! Örülök, hogy te is tudod! Így nem kell állandóan vigyáznom a számra… - eközben Port Angeles-be értünk.
- Még felhívom gyorsan apámat! – mondtam, s már tárcsáztam is, bár féltem mit fog szólni.
- Oké. – mondta gyorsan Tess.
- Szia apu! – köszöntem.
- Szia kicsim! Mi újság? Hogy vagy? – kérdezte.
- Jól vagyok, minden rendben. Igazából meg akartam kérdezni, hogy bánnád-e, ha az egyik barátnőmmel vásárolnánk pár új ruhát, Port Angeles-ben.
- Nem, dehogy! Nyugodtan! Érezzétek jól magatokat! – kívánta.
- Köszi apa! Otthon minden oké? – érdeklődtem.
- Igen megvagyunk! Jenny jól van?
- Persze, csak sokat melózik!
- Hát ez előfordul! Na, jól van, le kell tennem, szeretlek kislányom! Vigyázz magadra!
- Én is szeretlek apu, szia!
- Szia! – vegyes érzésekkel tettem le a telefont. Egyrészről nagyon hiányzott az otthonom, másfelől pedig örültem, hogy itt vagyok, így nem kell elviselnem Natalie nyávogását, és úgy éreztem igaz barátokra találtam.
- Hát akkor induljunk! – mondtam totál bezsongva Tess-nek, aki már ki is pattant a kocsiból. Gyorsan másoltattam kulcsot, aztán jöhetett az igazi élvezet. Milliónyi ruha felpróbálása után, a cipő és kiegészítő bolt kerüt sorra. Na, ott sem töltöttünk el kevés időt! Jól éreztem magam, és úgy tekintettem Tess-re, mint a legjobb barátnőmre. Hazaindultunk, s már este fél 10 volt.
- Ez nagyon jó volt – kezdte – és még egyszer köszönök mindent!
- Örülök, hogy jól érezted magad, én is így vagyok vele! És ne hálálkodj! Megérdemled, hisz képes vagy elviselni engem! – ezen mindketten nevettünk egy nagyot. Megálltam a házuk előtt, s kinyitva a csomagtartót, elégedetten néztem végig a szatyrokon.
- Hát akkor, szia! – köszönt el.
- Szia!
Gyorsan beszálltam a kocsiba, beálltam a garázsba, és behurcolkodtam. A szerzeményeket gyorsan felvittem, majd lecsoszogtam a nappaliba. Ekkor nagyon megijedtem…