- Kész vagy? – kérdezte.
- Igen – válaszoltam mogorván, s felvettem az utolsó táskát is, majd lementem, s bedobtam a Rover hátsó ülésére. Ekkor apám újra elmondta, hogy a többi cuccom már ott fog várni, és a kezembe nyomott egy térképet.
- Tessék, erre szükséged lesz! – na de minek?! tettem hozzá magamban. Ott van az autóban a GPS! – és itt van egy mobil! Új számmal, szóval vigyázz kinek adod meg! Natalie, az itthoni, Jenny és az én számom természetesen benne van. No meg persze Brian-é! – tette hozzá, ezzel megnyugtatva engem. Egy gyors ölelés után már pattantam is a kocsiba. Kicsit álmos voltam, tekintve, hogy 3:55-öt mutatott az óra.
Hát mondhatom szép út vár rám! San Francisco nincs túl közel La Push-hoz! Na de mindegy, szeretek vezetni. Az út gyönyörű volt, s hamarabb Forks-ba értem, mint gondoltam. Mindössze 2-szer álltam meg pihenni, így 16,5 óra alatt ott voltam. Apunak megint igaza lett, a GPS- szel szarra sem mentem. A térképen előre be volt jelölve az útvonal, így hamar odaértem Jenny-hez, és furcsa izgalom fogott el.
Vajon mit fog szólni? Ekkor leparkoltam a nem túl nagy, de éppen megfelelőnek mondható ház elé. Nem sok minden volt a közelben. Kb. 100 méterre tőlünk egy ház és slussz, s ekkor vettem észre, hogy a miénkkel szemben is áll egy házikó. Ebben a pillanatban Jenny rohant ki, így gyorsan kiszálltam. Össze-vissza puszilgatott, már el is felejtettem milyen bensőséges kapcsolat volt köztünk. 5 évvel volt nálam idősebb, s mégis mindig jól kijöttünk.
- Szia! – szólaltam meg végül.
- Szia! Már annyira vártalak! Örülök, hogy itt vagy! Gyere be! Biztosan elfáradtál a sok vezetésben, és éhes is lehetsz! Csináltam spagettit, remélem, még mindig szereted. – megindultunk befelé, de ő még mindig csak beszélt. Hát igen, ez Ő! Sosem áll be a szája! – Mesélj, mi újság? Tényleg akkora a gond, ahogy Tom, mármint apád mondta? Szeretném tőled is hallani a dolgokat! – ekkor értünk a konyhába, leültetett, és kiszedett nekem egy nagy adag spagettit. – Úgy lefogytál, tán nem eszel?! – erre csúnyán néztem rá, mire befogta a száját – Hoppá! Na, mesélj csak! Most már befogom!
Elkezdtem kis történetem, és teljesen ledöbbent. Majd mikor a végére érkeztem, kérdések tömkelegével halmozott el.
- Dohányzol? És egyik férfi ágyából a másikba esel? Illegális versenyeken veszel részt?! Ne haragudj, de ez engem is sokkolt.
- Nem haragszom, megértem. És már 1,5 hete nem dohányzom. – vontam vállat,és végre enni kezdtem. Finom volt! Rég nem ettem ilyen jót. Sőt! Nem is tudom, mikor ettem utoljára normális kaját!
- Ízlik? – törte meg a csendet.
- Nagyon! – mondtam, s elégedett vigyor ült arcomra.
- Örülök neki! Rád fér!
- Kössz szépen! – mondtam elkeseredetten.
- Nézd, én nem fogok hazudni neked! Iszonyúan nézel ki! Csont és bőr vagy! Én nem ilyennek ismertelek! Mindig mosolygós, és gyönyörű voltál. S azon fogunk dolgozni, hogy ez megint így legyen! Nem tudom, miért választottad ezt az utat, de a lényeg, hogy most itt vagy! – mondta, s csak úgy törtek elő belőlem a szavak.
- Mert felejteni akartam, és úgy tűnt, így sikerül is! – vágtam oda zokogva, mire ő átölelt. Nem is tudom mikor sírtam utoljára! De most nagyon jól esett. Ezt mindig is szerettem Jennyben! Őszinte, viszont nagyon megértő. Olyan könnyen lehet vele beszélgetni! Mikor sikerült megnyugodnom, körbevezetett, és megmutatta a szobám.
- Szerintem kezdjünk el kipakolni! –mondta, s a rengeteg doboz felé bökött. De én még mindig a szobát bámultam. A fő szerepet egy hatalmas francia ágy töltötte be, s az ágynemű és a függöny narancssárga színe passzolt a szoba falának barack színéhez. Tetszett! Két ajtó nyílt még belőle: egy a fürdőszobához tartozott, egy pedig a gardróbszobához. Bekapcsolta a rádiót, és elkezdtünk kipakolni a rengeted holmit.
- Jó sok ruhát hoztál – mondta vigyorral az arcán – úgy értem, szerintem erre nem lesz szükséged, tekintve, hogy szinte minden nap esik az eső, és jó esetben 20 °C van – húzott elő egy nyári ruhát.
- Nem tehetek róla! Mániákus lettem! És nem volt szívem otthagyni őket. – mondtam zavartan.
- Hát jó! Ahogy gondolod. – majd együtt nevettünk.
Éjjel 3 óra volt, mikor végeztünk. Ekkor jó éjszakát kívánt, én pedig eldöntöttem még lezuhanyozom. Ezután édes álomba merültem…
- Igen – válaszoltam mogorván, s felvettem az utolsó táskát is, majd lementem, s bedobtam a Rover hátsó ülésére. Ekkor apám újra elmondta, hogy a többi cuccom már ott fog várni, és a kezembe nyomott egy térképet.
- Tessék, erre szükséged lesz! – na de minek?! tettem hozzá magamban. Ott van az autóban a GPS! – és itt van egy mobil! Új számmal, szóval vigyázz kinek adod meg! Natalie, az itthoni, Jenny és az én számom természetesen benne van. No meg persze Brian-é! – tette hozzá, ezzel megnyugtatva engem. Egy gyors ölelés után már pattantam is a kocsiba. Kicsit álmos voltam, tekintve, hogy 3:55-öt mutatott az óra.
Hát mondhatom szép út vár rám! San Francisco nincs túl közel La Push-hoz! Na de mindegy, szeretek vezetni. Az út gyönyörű volt, s hamarabb Forks-ba értem, mint gondoltam. Mindössze 2-szer álltam meg pihenni, így 16,5 óra alatt ott voltam. Apunak megint igaza lett, a GPS- szel szarra sem mentem. A térképen előre be volt jelölve az útvonal, így hamar odaértem Jenny-hez, és furcsa izgalom fogott el.
Vajon mit fog szólni? Ekkor leparkoltam a nem túl nagy, de éppen megfelelőnek mondható ház elé. Nem sok minden volt a közelben. Kb. 100 méterre tőlünk egy ház és slussz, s ekkor vettem észre, hogy a miénkkel szemben is áll egy házikó. Ebben a pillanatban Jenny rohant ki, így gyorsan kiszálltam. Össze-vissza puszilgatott, már el is felejtettem milyen bensőséges kapcsolat volt köztünk. 5 évvel volt nálam idősebb, s mégis mindig jól kijöttünk.
- Szia! – szólaltam meg végül.
- Szia! Már annyira vártalak! Örülök, hogy itt vagy! Gyere be! Biztosan elfáradtál a sok vezetésben, és éhes is lehetsz! Csináltam spagettit, remélem, még mindig szereted. – megindultunk befelé, de ő még mindig csak beszélt. Hát igen, ez Ő! Sosem áll be a szája! – Mesélj, mi újság? Tényleg akkora a gond, ahogy Tom, mármint apád mondta? Szeretném tőled is hallani a dolgokat! – ekkor értünk a konyhába, leültetett, és kiszedett nekem egy nagy adag spagettit. – Úgy lefogytál, tán nem eszel?! – erre csúnyán néztem rá, mire befogta a száját – Hoppá! Na, mesélj csak! Most már befogom!
Elkezdtem kis történetem, és teljesen ledöbbent. Majd mikor a végére érkeztem, kérdések tömkelegével halmozott el.
- Dohányzol? És egyik férfi ágyából a másikba esel? Illegális versenyeken veszel részt?! Ne haragudj, de ez engem is sokkolt.
- Nem haragszom, megértem. És már 1,5 hete nem dohányzom. – vontam vállat,és végre enni kezdtem. Finom volt! Rég nem ettem ilyen jót. Sőt! Nem is tudom, mikor ettem utoljára normális kaját!
- Ízlik? – törte meg a csendet.
- Nagyon! – mondtam, s elégedett vigyor ült arcomra.
- Örülök neki! Rád fér!
- Kössz szépen! – mondtam elkeseredetten.
- Nézd, én nem fogok hazudni neked! Iszonyúan nézel ki! Csont és bőr vagy! Én nem ilyennek ismertelek! Mindig mosolygós, és gyönyörű voltál. S azon fogunk dolgozni, hogy ez megint így legyen! Nem tudom, miért választottad ezt az utat, de a lényeg, hogy most itt vagy! – mondta, s csak úgy törtek elő belőlem a szavak.
- Mert felejteni akartam, és úgy tűnt, így sikerül is! – vágtam oda zokogva, mire ő átölelt. Nem is tudom mikor sírtam utoljára! De most nagyon jól esett. Ezt mindig is szerettem Jennyben! Őszinte, viszont nagyon megértő. Olyan könnyen lehet vele beszélgetni! Mikor sikerült megnyugodnom, körbevezetett, és megmutatta a szobám.
- Szerintem kezdjünk el kipakolni! –mondta, s a rengeteg doboz felé bökött. De én még mindig a szobát bámultam. A fő szerepet egy hatalmas francia ágy töltötte be, s az ágynemű és a függöny narancssárga színe passzolt a szoba falának barack színéhez. Tetszett! Két ajtó nyílt még belőle: egy a fürdőszobához tartozott, egy pedig a gardróbszobához. Bekapcsolta a rádiót, és elkezdtünk kipakolni a rengeted holmit.
- Jó sok ruhát hoztál – mondta vigyorral az arcán – úgy értem, szerintem erre nem lesz szükséged, tekintve, hogy szinte minden nap esik az eső, és jó esetben 20 °C van – húzott elő egy nyári ruhát.
- Nem tehetek róla! Mániákus lettem! És nem volt szívem otthagyni őket. – mondtam zavartan.
- Hát jó! Ahogy gondolod. – majd együtt nevettünk.
Éjjel 3 óra volt, mikor végeztünk. Ekkor jó éjszakát kívánt, én pedig eldöntöttem még lezuhanyozom. Ezután édes álomba merültem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése